Blog

Angyalok 1. rész – Kik az angyalok?

Az angyalok Isten küldöttei és hírnökei. Azért teremtettek Isten által, hogy óvják és vezessék az embereket életük során. Megsemmisíthetetlen, természetfeletti, szellemi lények, akik személyiséggel, intelligenciával, beszéd képességével, érzelmekkel és akarattal rendelkeznek. Ők magasabb rezgésszinten léteznek, ezért nem lehet Őket a megszokott módon érzékelni, mivel nem láthatóak az emberi szem számára.  Pedig körülvesznek minket és óvnak minket. Sőt, bármikor hívhatóak is!

Az angyalok nemtelenek, a férfi és a női tulajdonságokkal is rendelkeznek, így előfordulhat, hogy míg egyik embernek férfi mivoltában, míg másiknak női alakban jelenik meg ugyanaz az angyal. Odafigyeléssel Te is érezheted ezeknek a csodás lényeknek a jelenlétét. Amikor ugyanis veled, a közeledben vannak, akkor szinte mindent elsöprő erővel árad a béke és a szeretet érzése feléd.

Tedd a mindennapi életed részévé az angyalaiddal való kapcsolatfelvételt és kommunikációt, hiszen arra várnak, hogy szólítsd őket, és hogy segíthessenek neked életed minden területén. Szolgálhassák és hirdethessék mindenben a jót.

Az angyalok világa azonban sokkal összetettebb, mint amit elsőre gondolnád. Sőt, léteznek jó és gonodsz angyalok is. Erről fognak szólni a következő bejegyzéseim.

Comments Off on Angyalok 1. rész – Kik az angyalok?