• Blog

    Üzenet

    Nos a levél lapjához nagyon hasonló kártyalap következik, ami nem más, mint az üzenet lapja. Ez is hasonló, mint a levél. Egy olyan üzenetet hordoz magában ez a kártyalap, ami kifejezetten lehet számunkra jó rossz vagy semleges is, tehát maga a kártyalapok jelentése is egy semleges kártya. Önállóan nem hoz jelentést, mindig az üzenet tartalmát az mutatja meg, hogy milyen lapok veszik körül őt, mivel kapcsolódik össze, vagy mivel kapcsolhatjuk össze, ha esetleg még nincs, amivel összekapcsoljuk. Mint ahogy mondtam egy semleges Kártyalap. Alapvetően még azt is jó rólad tudni, hogy az üzenet nem feltétlenül azt a levelet jelenti, mint ami a régi hivatalosság van, ugye egy feladott levél, hanem…

    Comments Off on Üzenet
  • Blog

    Gyermek

    A következő kártyalap, amiről beszélni szeretnék nektek az nem más mint a cigány kártya gyermek lapja. Alapvetően ez alap, nagyon sok mindent jelent, és rengeteg mindent el lehet róla mondani, ahogy az összes többi kártya alapról is. Viszont azt nagyon fontos tudni, hogy a gyermekalapja egy kifejezetten nagyon erős pozitív lap. Sajnos van negatív jelentése is, mint minden lapnak is, viszont ne a negatív jelentéseivel kezdjünk mindenféleképpen egy új dolog születését, egy új kezdetet jelent. Lehet akár kifejezetten valakinek a gyermeke, a gyereke, de ahogy ugye említettem, az előbb jelenthet negatív dolgokat is. Többek között például pletykát, olyan információkat, amik nem valósak terjedhetnek ezek rólunk vagy terjesztjük mi is.

    Comments Off on Gyermek
  • Blog

    Hamisság

    Nos a hamisság kártya lapja lesz a következő lap, amiről szeretnék nektek beszélni. A cigány kártya pakliból. Nagyon sokat nem kell róla beszélni, hiszen ez a lap szerintem az alap, amit mindenki nagyon jól sejt egy olyan jelentést hordoz, ami kifejezetten egy szóval a hamisság mindig olyan hazugság becsapás eltitkolt dolog, ami kifejezetten nem. Ingyenes szándékú olyan személyre is utalhat, aki felénk egyáltalán nem egyenes szándékkal áll, hanem kifejezetten nagyon is hazug. Hivatalos ügyekben olyan hamis személyit vagy hamis ügyet jelenthet, ami nem is létező vagy rágalmazás. De nem csak hivatalos ügyekben, hanem az élet minden területén jelenthet rágalmazást. Olyan bántalmazást, esetleg testi erőszakot, fájdalmakat, amik mind mind egy hazug…

    Comments Off on Hamisság
  • Blog

    Szerelmes nő

    Mondhatnánk azt is, hogy ez a kártyalap a nemrégiben megismert szerető lapjának a női változata, tehát nem a szerelmes nő, hanem a szerető nő lapja. Nagyon fontos tudni, hogy ez a lap nagyon sokszor használatos. Abban az esetben, amikor hölgynek jósolunk, és hát hogy általánosságban hölgyek szokták felkeresni a segítségünket, úgyhogy főként ugye ezt a lapot használjuk. Így ez alap magát a kérdezőt jelenti az ő személyiségét, az ő egyéniségét a körülötte lévő dolgokat. Azokat a közvetlen vagy közvetett dolgokat, amiket akár elárult vagy akár nem, de ami körülötte vannak, amik a gondolataiban fejében járnak. Ha férfinak jósolunk, akkor abban az esetben pedig nem a szerelmes férfit jelenti. Ugye nyilván…

    Comments Off on Szerelmes nő
  • Blog

    Ajándék

    Nagyon sokan azt gondolják, hogy a cigánykártya lapok nagyon nagyon nehéz értelmezéssel bírnak, tehát effektíve tényleg nagyon erős odafigyelés és tudás kell ahhoz, hogy az ember megfelelően tudja őket össze olvasni. Nos ez így is van. Maga az összes olvasás a tényleg tudást igényel, belső képességeket. Viszont a megértése és a lapok megismerése nagyon egyszerű. Szinte mondhatnám azt, hogy belső megérzésed alapul nekem. Lehet, hogy ez az adott lap ezt jelenti, másnak viszont lehet, hogy teljesen mást alapvetően az ajándék lapja az egy olyan pozitív Tölthető esemény, ami számunkra az életünkben tényleg egy pozitív dolgot hoz egy változást az életünkbe, ami szerencsére nem negatív irányba fog kitolódnak, hanem sokkal inkább…

    Comments Off on Ajándék
  • Blog

    Szerető

    Nagyon sokan akik ismerik a cigánykártya lapjait, már tudják, hogy a szerető alapja nem egy szó szerinti szeretőt jelent, tehát nem egy olyan férfit vagy egy olyan 3. személyt, aki Önszántából vagy önös érdeke által belép a kapcsolatba. A szerető lapja kifejezetten azt a személyt jelenti, aki a kérdezőnek a szerelme vagy ha jelenleg nincsen párkapcsolatban, akkor azt a személyt mutatja, akivel kapcsolatban lesz, aki számára erős érzelmi köteléket fog alkotni. Azt is nagyon jól tudni, hogy kifejezetten akkor használjuk még nagyon sűrűen ezt a lapot, amikor egy olyan személynek jósolunk, aki férfi, mert ugye ebben az esetben magát a személyt fogja jelenteni a szerető lapja és az ő körülötte…

    Comments Off on Szerető
  • Blog

    Vágy

    Következő kártya lapunk a cigánykártya pakliból nem esett másra választásom, mint a vágy lapjára pontosan azért, hogy legyen egy kis idő megemészteni és gondolkozni ezen a lapon. Alapvetően az embereknek mindig vannak vágyai tervei reménységei, ezeket a terveket. Tárgyakat vagy reménységet a kártya egy olyan szálon kezdi el bemutatni nekünk, ami tulajdonképpen a vágy lapjával szokott indulni, tehát konkrétan lehozza azt számunkra, Amiben éppen bízunk, vagy amiben éppen. Reményt és energiát fektetünk. Alapvetően azt is kell tudni, hogy ez a vágy alapja utalhat párkapcsolati dolgokra is. Ami nagyon érdekes, hogy a vágy lapja kifejezetten egy semleges lap erős semleges lap, ugyanis bár vállalkozhatunk jó és rossz dolgokban is, mégis nem…

  • Blog

    Kevés pénz

    Alapvetően azt már nagyon sokan tudjátok, hogy a pénz, mint materiális eszköz, mindenki számára más más értékrendet képvisel. Alapvetően az azért is van így, mert mindenki számára más helyen áll a fontossági sorrendben a pénz, valamint. Mindenki számára más értékű van, akinek egy x összeg sok, még valakinek kevés. Ezért is nagyon nehéz a kártyában összegeket behatárolni, és szinte nem is lehet, hogy teljesen őszinte legyek pontos összegeket mondani, mert mindenkinek más az összeg. Ezért is azt szoktuk, hogy a jósolható félnek az értékrendjét. Képest inkább kevés, vagy inkább több pénzt mutat. Alapvetően ez a kevés pénz nem csak az anyagi helyzetre utalhat utalhat olyan kevés érzelmekre vagy kiüresedésésre, ami…

    Comments Off on Kevés pénz
  • Blog

    Pap

    A következő cigánykártya lapunk nem lesz más mint a lelkész lapja vagy nagyon sokan a papnak hívják. Alapvetően erről a lapról azt kell tudni, hogy egy nagyon nagyon összefogott lap, hiszen nagyon sok mindent jelenthet kezdjük is a jelentését, elsősorban az érzelmi lelki síkú kötődésekkel. Alapjáraton a lelkész kártya mindig egy erős lelki köteléket egy szoros lelki kapcsolatot mutat egy olyan kapcsolatot, amiben az egyik fél és a másik fél is egyaránt szereti a másikat tehát a lelki kötődésük már fennáll. Az, hogy a fizikai és a szellemi kötődésük megvan e, azt majd a többi lap fogja meghatározni, de a lelki kötődésük nagyon is erős egymáshoz. Nagyon sok alkalommal jelenthet…

  • Blog

    Halál

    Egy ilyen érdekes témával érkeztem a mai napon a kedves olvasóim elé és nem csak a téma érdemes és érdekes is, hanem kifejezetten maga a kártyalap is, ami nem más a cigány kártyában, mint a halál lapja. Nagyon sokan akik ismerik a cigány kártyát. A mai napig nagyon félnek ettől a laptól. Igazából hallottam már olyat is, hogy nagyon sokan ki is veszik ezt a kártyalapot a pakliból, pontosan annak érdekében, hogy ne kelljen ezzel a lappal dolgozni és találkozni. Nos egyáltalán nem kell ettől a laptól félni annyira, mint amennyire az emberek általában szoktak, hiszen alapvetően nagyon kaotikus eset az, amikor kifejezetten fizikai halált jelent az a kártya pontosan…

    Comments Off on Halál