-
Alkotás törvénye
Nos minden, ami történik az életben, annak mi aktív részesei vagyunk. Semmi nem jönne létre az emberek közreműködése nélkül. Tehát mi részesei vagyunk teljes mértékben mindazonáltal, hogy az életünkben részesei vagyunk a dolgok közreműködésének, magának, az univerzumnak is részesei vagyunk. Ülés belül minden, ami körülvesz bennünket, minden, ami változik bennünk, minden, amit mi változtatunk, az a fizikális síkon és valami változást fog eredményezni, és nem csak a fizikális síkon, hanem ezáltal a szellemi síkon is. Tehát, hogyha belül magunkban történik egy változás. Akkor az a fizikális síkon is megmutatkozik. Pontosan ezért működik az alkotás törvénye, minden változik. A változó soha nem áll meg semmi, és nem lesz semmi egyforma.
-
Hatás törvénye
Nos ahogy ígértem magáról a karmáról és a karma törvényekről, hogyha beszélünk, akkor az 1. És a legfontosabb törvény, hogyha egymásra próbáljuk őket építeni, akkor az a hatások törvénye lesz. Tehát nagyon fontos, hogy minden energia és minden erőfeszítés minden, amit teszünk, amit kibocsátásunk magunkból azt vissza fogjuk kapni. Tehát minden hatás, visszahatás visszahúzódik tulajdonképpen. Nos, ahhoz, hogy valamit megkaphassuk, vagy elérjünk az univerzum segítségével, vagy az univerzum által, ahhoz nekünk is változtatnunk kell magunkban. Birtokolnia kell azt a szeretetet, az elfogadást, azt a tiszteletet, azt a törődést, azt a dolgot el kell fogadnunk, és magunkban azt kell éljük. Ez egy kicsit hasonlít a vonzás törvényéhez. Hiszen tulajdonképpen pontosan ez.…
-
Karma törvénye
A karmáról nagyon sokan hallottak már és nagyon sokan ismerik és többen használják arra, hogy amikor valakinél úgymond a fagyi visszanyal, hát akkor vissza csapott a karma. Most pedig ez nem feltétlenül így van. Alapvetően azt kell tudni, hogy maga a karmánk az az a tanítás, amit meg kell élnünk, meg kell okulni. Tulajdonképpen ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni a lelkünk azon a spirituális síkon vagy szakaszon, hiszen a spiritualitást is több szintje vagy több szakasza van. Erről majd később beszélünk. Nos, a karma törvénye 12 pontból áll. Ezek olyan fontos tanításokat jelentenek, amelyek felhívják a figyelmünket olyan cselekményekre vagy eseményekre, amiben saját magunk jeleníthetünk magunknak sorsfordító szerepet. Hogy mik…
-
Közelgő tavaszi nagytakarítás
Na most ami azt illeti, február végét írjuk, hamarosan érkezik március és márciussal, majd a tavaszi is bevállalnék. Azt gondolom, hogy most már az évszakok nem olyan áttetszőek, mint régen voltak. Szinte egymást fedik és télből mondhatni megyünk a nyárba, bár ugye nagyon tél sincs, hiszen már nincsenek azok a megszokott drasztikus téli idők, amik kifejezetten. Nagy havazás mínusz fokok, akár nagyobb mínuszok is jelentkeznek, sokkal inkább egy enyhe télies vagy télnek mondott őszies időjárást élünk meg a télből. Nos, mindezek mellett azt kell mondanom, hogy közeleg a tavaszi nagytakarítás. Nem csak a lakásban nem csak az udvaron, nem csak a garázsban, hanem az embernek a lelkében is el kell…
-
Tenyér vonalai összességében
Tehát nagyon sokan nem értik még mindig a tenyer jóslást pontosan amiatt, mert az adott vonalakat nem neveztem meg, hogy hol találhatjuk meg. Viszont az, hogy az ember egy tenyérjóslás az értsen, ahhoz nagyon sok minden mást is tudnia kell, valamint mindezek mellett az is nagyon fontos, hogy nem mindig szabad elmondani azt, amit. Kifejezetten látunk, alapvetően azt kell elmondani, amire kérdést tesznek fel az emberek és én azt gondolom, hogy pontosan ezért is nem neveztem meg a vonalakat, hogy az ember ne kelljen mindenféleképpen. Úgymond érzékeltetni az embernek azt, hogy hogyan és miként alakulnak ezek a vonalak, hanem csak egyszerűen és nagyszerűen be tudja mutatni azt, hogy. Léteznek ezek…
-
A materiális vonal
Nos a tenyerünkben nagyon sok minden szerepel. Tény és való igazság, hogy van egy olyan kezdünk amit felvállal unk és van egy olyan, ami tulajdonképpen meg a megalakul, vagy kialakul bennünk. Általánosságban mérve viszont minden embernek az anyagi helyzetét is meg tudjuk állapítani a tenyeréből. Ez egy nagyon érdekes dolog, mert saját magad sorsának a kovácsa. Te vagy tehát, hogyha alapvetően neked azon megírva, hogy szegénynek kell lenned. Én azt gondolom, hogy bizonyos szinten ezen te tudsz változtatni, tehát nem muszáj neked mély szegénységben élned élhetsz te kiegyensúlyozott anyagi helyzetben is. Viszont ezért mindenféleképpen nagyon sokat kell tenni. Mindezek mellett. Azt is el kell mondani, hogy ezen a materiális vonalon…
-
A gyermek vonal
Ahogy a mondás tartja, az ikrek sem egyformák, úgy a kezünk, sem egyforma. Mindenki máshogy tartja a kezét, illetve hogyha kifejezetten azt kérünk mondjuk több embertől, hogy Tegye ökölbe vagy szorítsa ökölbe a kezét, akkor abban az esetben mindenki máshogy szorítja ökölbe a kezét. Mindettől függetlenül az ökölbe tartott kézen látszódik a gyermek vonal gyermekek számát mutatja meg tulajdonképpen, illetve, hogyha nagyon erősen látszódik a vonal, akkor azt is meg tudjuk határozni. Hogy milyen nemű gyermekek fognak le születni az adott személynek. Ugye a két Kezünk nem egyforma, mint amit mondtam is az elején tehát egy rész amit felvállalunk az is mást fog mutatni és amit megvalósítunk az is más.…
-
A fejvonal
A tenyérjóslás, rengeteg mindent meg tudunk állapítani egy emberről, magáról a tenyér állásáról, a tenyér domborzatát áról, azokról a kis dombokról vagy hölgyekről, amik benne vannak, de nem csak ezekből, hanem kifejezetten a vonalakból is minden vonalnak van egy jelentősége a következő vonal, amiről szeretnék beszélni, az nem más lesz, mint a fej. A fej vonal tulajdonképpen megmutatja azt, hogy az adott személy milyen intellektuális személyiség. Megmutatja azt is, hogy introvertált vagy extrovertált személyisége. Alapvetően megmutat bizonyos némi anyagi helyzetet, megmutatja azt, hogy maga az, amit ő szeretne elérni, azt mennyire gyorsan és könnyen éri el tehát, hogy mennyire kell harcolnia, vagy mennyire kell inkább tennie, érte, dolgoznia, érte vagy…