• Blog

    Angyalok és szentek 32. rész – Mondd ki az igazat!

    Ez a lap azt sugallja, hogy ne kertelj! Erős felhívás Istenre.  Szent Bernadett és az angyalok óvnak és segítenek téged. Nekik mindent kimondhatsz őszintén ha szeretettel és méltósággal szólsz hozzájuk. Adj hangot az igazságnak úgy, ahogy te látod. Ne érdekeljen a fogadtatás. A menny megvédelmez téged és az éppen megfelelő mondatokat adja majd a szádba. És miközben kimondod, ami a szÍvedet nyomja, akadnak majd akik teljesen egyet fognak érteni veled, hiszen helyettük is beszélsz majd. És persze lesznek olyanok is, akik más véleményen lesznek majd. De ezekkel a véleményekkel ne foglalkozz. Ragaszkodj és tarts ki amellett, amiben hiszel, hiszen amíg hittel és meggyőződéssel teszed, nincs félnivalód.

    Comments Off on Angyalok és szentek 32. rész – Mondd ki az igazat!
  • Blog

    Angyalok és szentek 31. rész – Imádság

    A válasz a kérdéses helyzetetedre, a kérdésedre valahogy összefügg az imádsággal. Az ég arra ösztönöz, hogy imádkozz most és a későbbiekben. Kérj világos válaszokat és segítséget a kérdéseidre. Őrangyalaid veled együtt imádkoznak majd, Isten közbelépését kérve, hogy segítsen. Téged is és a szeretteidet is. Életcélod megvalósítása szintén feltételezi az imát. Hatékonyan kérsz és a világnak is szüksége van erre. Őrangyalaid most azt kérik tőled, hogy kérj erősebben, és gyakrabban, fordulj Istenhez a jelen helyzetben. Az ima rendkívül hatásos fegyver, nagyon sokat tehet a megoldás előre mozdítása érdekében. Mindig szakíts időt itt és most a szívedből jövő imára. Fontos hogy őszinte legyél, és higyj abban, hogy imáid meghallgattatnak.

    Comments Off on Angyalok és szentek 31. rész – Imádság
  • Blog

    Angyalok és szentek 30. rész – Álom

    Angyalaid azt üzenik, hogy az alvás rejti a választ a kérdésedre. A legvalószínűbb üzenete az, hogy több pihenésre van szükséged. Töröld a naptáradból a felesleges, vagy annak tűnő tetteket Csak egyszerűen kapcsold ki az agyad és aludj. Ha lelki viharok állnak a háttérben, és ezek tartanak ébren, ajánld fel imáidban istennek és az angyalaidnak. Képzeld el, hogy az egyik őrangyalod egy piros vödröt tart a kezében, majd nézd végig, ahogy ez a vödör megtelik a szomorúságoddal és a bajaiddal. Képzeld el, hogy ez az angyal elviszi a bajaidat fel a mennyekbe és mindegyikre gyógyírt ad. Ügyelj arra, hogy pihentető legyen az ágyad és az ágyneműd. Legyen a hely sötét és…

    Comments Off on Angyalok és szentek 30. rész – Álom
  • Blog

    Angyalok és szentek 29. rész – Elvonulás

    Egyértelmű és világos felszólítás, hogy minél előbb vonulj vissza. Az őrangyalaid azt szeretnék tőled, hogy pihend ki magad, újulj meg, és rendezd el az erőidet. Vonulj el a világtól, ahol feltöltődhetsz és felfrissülhetsz. A pihenéssel együtt új felismerésekre tehetsz szert, és talán választ is kaphatsz a kérdéseidre. Ezzel együtt azt is jobban átláthatod majd milyen irányba indulj el, vagyis mi az, amit következő lépésként tenned kell. Kérd bátran az angyalaid segítségét. Hidd el, hogy érdemes! Bízz abban, hogy az, ahova küldenek az a legmegfelelőbb és legjobb hely, ahová csak mehetsz. Ez áldás lehet neked, de nemcsak neked. A családodnak a környezetednek és a szeretteidnek. Haladéktalanul menj el és pihenj!

    Comments Off on Angyalok és szentek 29. rész – Elvonulás
  • Blog

    Angyalok és szentek 28. Rész – Stresszkontroll

    Túl ideges vagy. Ezzel a kártyával angyalaid együtt dolgoznak veled, hogy csökkenteni tudják a körülötted lévő stressz káros hatásait. Érdemes odafigyelni az Isten útmutatását arra, amelyek gondolatok, érzések, akár külső jelek képében üzennek neked, hogy pihenj, Mozogj, változtasd meg az életed, a napirended. Egyszerűen nem kerülheted el a változást az életedben. Így fogod tudni elkerülni a konfliktust. Egyszerre kell le csökkentened a streszt az életedben, egyúttal vidd át magad ennek kártékony velejáróitól. te magad is aktívan tehetsz annak ketteskében, hogy kevesebb terhet cipel! Kérlek tanulj meg nemet mondani. Ne tégy semmit bűntudatból, vagy a kötelességérzet illúziójával, vagy olyan helyzetekben ahol szerető szolgálat vezérel. Kezdj el végre magaddal törődni! Mozogsz sokat…

    Comments Off on Angyalok és szentek 28. Rész – Stresszkontroll
  • Blog

    Angyalok és szentek 27. Rész – Derűlátás

    Nagyon jól teszed, ha a fiókból előszeded az optimizmusod és a derűlátásod, mert az általad kérdezett helyzetben erre van szükség. Őrangyalod tudja, hogy mire vágysz, miről mikről ábrándozol, sőt tud minden törekvésedről is. Előre látja, hogy ez az új helyzet válasz az imáidra. Azt üzeni, hogy minden jól fog alakulni. A válasz a kérdésedre még alakulóban van. Emiatt őrizd meg vidámságodat, ráadásul ez vonzza majd a hasonló embereket is, akiknek az a vágya, hogy segítsenek neked. Ha mégis összefutsz olyannal, aki nem úgy hisz az álmaidban, mint te magad, ne törődj vele. Őrizd meg a jókedved. Kerüld el a vészmadarakat, nincs rájuk szükséged.

    Comments Off on Angyalok és szentek 27. Rész – Derűlátás
  • Blog

    Telefonos jóslás

    A legrégebbi időkben, amikor még telefon sem volt, nemhogy telefonos jóslás, a személyes kapcsolat volt az első és egyetlen platform ahol a jósok és a jóslást kérők egymásra találhattak. Ez gyakorta „Szájhagyomány „útján terjedt. Ha egy faluban elterjedt, hogy van egy javasasszony, vagy valakiről kiderült, hogy ilyen képességekkel rendelkezik, akkor arra mindenki „csodájára járt”. Mindenki látni, mindenki ismeri akarta, mindenki tudni szerette volna jövőjét, hogy mi vár rá a későbbiekben. Mivel sokáig a jósok, látnokok, boszorkányok. Sokféle név kering rólunk. Sokan akkoriban, nem tudtak, talán nem is akartak le táborozni tartósan egy helyen, egy fajta vándor életmódot folytattak, arra mentek amerre a Fentiek vitték őket. És egy helyen addig maradtak…

    Comments Off on Telefonos jóslás