Blog

  • Blog

    Karma törvénye

    A karmáról nagyon sokan hallottak már és nagyon sokan ismerik és többen használják arra, hogy amikor valakinél úgymond a fagyi visszanyal, hát akkor vissza csapott a karma. Most pedig ez nem feltétlenül így van. Alapvetően azt kell tudni, hogy maga a karmánk az az a tanítás, amit meg kell élnünk, meg kell okulni. Tulajdonképpen ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni a lelkünk azon a spirituális síkon vagy szakaszon, hiszen a spiritualitást is több szintje vagy több szakasza van. Erről majd később beszélünk. Nos, a karma törvénye 12 pontból áll. Ezek olyan fontos tanításokat jelentenek, amelyek felhívják a figyelmünket olyan cselekményekre vagy eseményekre, amiben saját magunk jeleníthetünk magunknak sorsfordító szerepet. Hogy mik…

    Comments Off on Karma törvénye
  • Blog

    Közelgő tavaszi nagytakarítás

    Na most ami azt illeti, február végét írjuk, hamarosan érkezik március és márciussal, majd a tavaszi is bevállalnék. Azt gondolom, hogy most már az évszakok nem olyan áttetszőek, mint régen voltak. Szinte egymást fedik és télből mondhatni megyünk a nyárba, bár ugye nagyon tél sincs, hiszen már nincsenek azok a megszokott drasztikus téli idők, amik kifejezetten. Nagy havazás mínusz fokok, akár nagyobb mínuszok is jelentkeznek, sokkal inkább egy enyhe télies vagy télnek mondott őszies időjárást élünk meg a télből. Nos, mindezek mellett azt kell mondanom, hogy közeleg a tavaszi nagytakarítás. Nem csak a lakásban nem csak az udvaron, nem csak a garázsban, hanem az embernek a lelkében is el kell…

    Comments Off on Közelgő tavaszi nagytakarítás
  • Blog

    Tenyér vonalai összességében

    Tehát nagyon sokan nem értik még mindig a tenyer jóslást pontosan amiatt, mert az adott vonalakat nem neveztem meg, hogy hol találhatjuk meg. Viszont az, hogy az ember egy tenyérjóslás az értsen, ahhoz nagyon sok minden mást is tudnia kell, valamint mindezek mellett az is nagyon fontos, hogy nem mindig szabad elmondani azt, amit. Kifejezetten látunk, alapvetően azt kell elmondani, amire kérdést tesznek fel az emberek és én azt gondolom, hogy pontosan ezért is nem neveztem meg a vonalakat, hogy az ember ne kelljen mindenféleképpen. Úgymond érzékeltetni az embernek azt, hogy hogyan és miként alakulnak ezek a vonalak, hanem csak egyszerűen és nagyszerűen be tudja mutatni azt, hogy. Léteznek ezek…

    Comments Off on Tenyér vonalai összességében
  • Blog

    A materiális vonal

    Nos a tenyerünkben nagyon sok minden szerepel. Tény és való igazság, hogy van egy olyan kezdünk amit felvállal unk és van egy olyan, ami tulajdonképpen meg a megalakul, vagy kialakul bennünk. Általánosságban mérve viszont minden embernek az anyagi helyzetét is meg tudjuk állapítani a tenyeréből. Ez egy nagyon érdekes dolog, mert saját magad sorsának a kovácsa. Te vagy tehát, hogyha alapvetően neked azon megírva, hogy szegénynek kell lenned. Én azt gondolom, hogy bizonyos szinten ezen te tudsz változtatni, tehát nem muszáj neked mély szegénységben élned élhetsz te kiegyensúlyozott anyagi helyzetben is. Viszont ezért mindenféleképpen nagyon sokat kell tenni. Mindezek mellett. Azt is el kell mondani, hogy ezen a materiális vonalon…

    Comments Off on A materiális vonal
  • Blog

    A gyermek vonal

    Ahogy a mondás tartja, az ikrek sem egyformák, úgy a kezünk, sem egyforma. Mindenki máshogy tartja a kezét, illetve hogyha kifejezetten azt kérünk mondjuk több embertől, hogy Tegye ökölbe vagy szorítsa ökölbe a kezét, akkor abban az esetben mindenki máshogy szorítja ökölbe a kezét. Mindettől függetlenül az ökölbe tartott kézen látszódik a gyermek vonal gyermekek számát mutatja meg tulajdonképpen, illetve, hogyha nagyon erősen látszódik a vonal, akkor azt is meg tudjuk határozni. Hogy milyen nemű gyermekek fognak le születni az adott személynek. Ugye a két  Kezünk nem egyforma, mint amit mondtam is az elején tehát egy rész amit felvállalunk az is mást fog mutatni és amit megvalósítunk az is más.…

    Comments Off on A gyermek vonal
  • Blog

    A fejvonal

    A tenyérjóslás, rengeteg mindent meg tudunk állapítani egy emberről, magáról a tenyér állásáról, a tenyér domborzatát áról, azokról a kis dombokról vagy hölgyekről, amik benne vannak, de nem csak ezekből, hanem kifejezetten a vonalakból is minden vonalnak van egy jelentősége a következő vonal, amiről szeretnék beszélni, az nem más lesz, mint a fej. A fej vonal tulajdonképpen megmutatja azt, hogy az adott személy milyen intellektuális személyiség. Megmutatja azt is, hogy introvertált vagy extrovertált személyisége. Alapvetően megmutat bizonyos némi anyagi helyzetet, megmutatja azt, hogy maga az, amit ő szeretne elérni, azt mennyire gyorsan és könnyen éri el tehát, hogy mennyire kell harcolnia, vagy mennyire kell inkább tennie, érte, dolgoznia, érte vagy…

    Comments Off on A fejvonal
  • Blog

    Tenyérjóslás – a szívvonal

    A tenyérjóslás, abból nagyon sok mindent meg tudunk állapítani egy emberről. Igazából szinte mindent az egészségügyi problémáin át azt is, hogy az életében, illetve a lelkületben milyen csalódások vagy negatív események voltak, vannak és lesznek, amik tekintetében ő negatívan éli meg ezeket. A következő vonal, amit így a tenyérjóslás során át szeretnék veletek beszélni, az nem lenne más, mint a színvonal. A szív vonal kifejezetten egy olyan vonal, ami megmutatja a lelki békét és a lelki megnyugvást, vagy éppenséggel ennek ellenkezőjét. Amennyiben ennek az ellenkezőjéről beszélünk, tehát a lelki békét jelenségről, akkor a színvonalban tök kisebb szakadás is szerepelhet. Ez megmutatja egyébként azt, hogy az életében hány olyan partner lesz,…

    Comments Off on Tenyérjóslás – a szívvonal
  • Blog

    Tenyérjóslás – az életvonal

    Ha a tenyérjóslás ról beszélünk, akkor mindenféleképpen tudjuk azt, hogy egy olyan jóslási módszer, ami már ősidők óta alkalmazzák. Nagyon sokan ismerik ezt a jóslást, és nagyon sokan próbálják megtanulni szkeptikusok is ismernek bizonyos vonalakat a tenyérben viszont nem csak kifejezetten egy egy vonalat. Hanem összességében a tenyér összes vonalát vizsgáljuk. Alapvetően az 1. Ami a legismertebb vonal az nem más, mint az életvonal. Ez a leghosszabb, általában összefüggő vonal a tenyerünkben, ami kifejezetten azt mutatja meg, hogy nagyjából egy ember hány évig él. Mindezek mellett nemcsak az évek számát tudjuk nagyjából behatárolni, hanem azt is, hogy egészségügyileg, vagy maga az élet funkciói esetlegesen az életminősége milyen lesz.

    Comments Off on Tenyérjóslás – az életvonal
  • Blog

    Tenyérjóslás története

    Ha visszatérünk az európai spiritualitása, és visszatérünk a romákra, akkor tulajdonképpen azt is tudnunk kell, hogy a népcsoport egy vándorló népcsoport volt, tehát alapvetően nekik a megélhetésük sajnos nem volt biztosított, hiszen üzletelésre éltek. Ezeket az üzleteket általában a csapatom vagy csoporton belüli férfiak bonyolították le, viszont voltak olyan időszakok, amikor a nőknek meg kellett tudni állni a talpukon, vagy a saját lábukon. Pontosan ez volt inkább a háborús időszak, amikor letelepedtek, és a férfiak elmentek a háborúba. Akkor a nőknek valóban meg kellett állni a saját lábukon és ilyenkor kezdték el ezeket a képességeiket megismertetni az emberekkel. Tulajdonképpen kezdődött ez a tenyér jóslással. Azt hiszem, hogy kijelenthetem azt, hogy…

    Comments Off on Tenyérjóslás története
  • Blog

    Romák és a spiritualitás

    Európában a spiritualitás és az az otília elterjedésére nagyon sok népcsoport felel, de az igazságot megvallva legfőképpen a romák voltak azok, akik elindították a spirituális fejlődést. Alapjáraton, hogyha belegondolunk például Napóleon császár idejében franciák voltak azok, illetve a francia Marie antoinette kisasszony, aki elkezdte a. Jóslással való foglalkozást, a jövendölést és a. Lenormand. Kártyát is megalkotta. A cigányok pedig behozták Magyarországra, és tulajdonképpen egész Európában azt a spiritualitást és azt az erőt, energiát, amit mi. Manapság képviselünk, nagyon sokat fejlesztettünk rajta, viszont alapvetően a tenyérjóslás vagy a kártyajóslás kifejezetten a cigánykártya jóslás tőlük ered. Természetesen nem csak a cigánykártya jóslás, bizonyos mágiák, szászok vagy hagyományok is, amik beépülhetnek egy boszorkány…

    Comments Off on Romák és a spiritualitás